mert a világ fejlődik

Digitális Pénzvilág

Digitális Pénzvilág

2016 - a Bitcoin éve volt, 2017 is az lesz?

2017. január 02. - Digitális Pénzvilág

Az elmúlt években feltűnő „digitális arany”, azaz a Bitcoin mozgalmas évet tudhat a háta mögött. Az új év elhozta az 1000 dolláros plafon áttörését is, hogyan tovább?

Árfolyama nem csak leközörözte az összes fontos devizát, nyersanyagot és részvényindexet, hanem meg is duplázódott az idei évben. Évről évre sok százmillió dollárt fektetnek a Bitcoin technológiai hátterében lévő cégekbe, az elfogadóhelyek száma is szépen gyarapszik (több, mint 100.000).

Az év közepén elérkezett a Bitcoin felezőpontja

Satoshi Nakamoto, a Bitcoin vélhető feltalálója, ugyanis már a kezdetektől fogva bekódolta az algoritmusba a Bitcoin felezőnapjait. Ezek a napok nagyjábül 4 évente jönnek el, amikor is a Bitcoin bányászoknak fizetett jutalom megfeleződik, és onnantól kezdve már csak feleannyi Bitcoinnal rendelkezhetnek.

A bitcoint jobban megvizsgálva láthatjuk, hogy az értéke hónapok óta emelkedik. Május közepén a bitcoin bányászok már készülve a felezésre nem vitték piacra a bitcoinjukat ekkor 470 dollár körüli árfolyamon mozgott.
Június elején megindult a kitörés. Néhány hét alatt 60 százalékot emelkedett az árfolyam, amihez hozzájárult még a Brexit is, így június közepére a bitcoin értéke elérte a 750$-t. Ez körülbelül 80%-os erősödésnek felel meg. Ennek következményeképp megjelentek újra a piacon az eladók, ekkor 650$ körül mozgott a bitcoin.

A meglopott Bitcoin-tőzsde

2016 augusztusában megtörtént az első jelentősebb lopás a Bitcoin tőzsdén. Közel 120 ezer bitcoint, azaz 65 millió dollárt tulajdonítottak el a világ egyik legnagyobb Bitcoin-tőzsdéjéről, a kínai Bitfinexről. Erre hivatkozva a Bitfinex leállította a kereskedését, majd később megerősítették, hogy a szervezetet meglopták. Rengeteg tárgyalás és egyeztetés után a tőzsde vezetősége úgy döntött, hogy általánosan az összes ügyfelük között arányosan osztják el a kárt, elveszítve a tőzsde résztvevőinek pénzük egyharmadát.

Trump, a Bitcoin angyala

Már nemcsak az arany és a svájci frank lehet menekülőeszköz, hanem a Bitcoin is. Trump győzelme hatalmas felfordulást okozott a tőke - deviza és nyersanyagpiacokon. Az arany szárnyalt, az amerikai állampapírokat vették, a mexikói peso összeomlott, a dollár pedig nagyot gyengült. A Coindesk a világ Bitcoin-tozsdéinek árfolyamából számolt indexe szerint a hajnali, Trump lehetséges győzelméről szóló hírek után a Bitcoin árfolyama: 708 dollárról 744 dollárig emelkedett.

Zárógondolatok

Természetesen senki nem tudja megjósolni, hogy tovább emelkedik-e 2017-ben is a Bitcoin ára, de több olyan forgatókönyv is lehet, ami miatt ez elképzelhető. A bankok sokkal gyorsabban kezdik el használni a blockchain technológiát, mit azt korábban hittük: a nagyobb bankok 15 százaléka már 2017-ben használni fogja a gyakorlatban is. Továbbá az idén több olyan alap is indult, amely a kriptopénzek árfolyamát követi le, így ezután egyre nagyobb összegek mozdulhatnak meg a Bitcoin irányába. Ez pedig azért fontos, mert a hatalmas tőkével rendelkező pénzügyi intézményeknek nem voltak adottak a bitcoin vásárlás jogi és technikai feltételei.

A bejegyzés trackback címe:

https://digitalispenzvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1212090203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása